A Montessori módszer negyedik alapterülete a kozmikus megismerés vagy másképp: bevezetés a tudományok világába – talán mind közül ez a legizgalmasabb! Annyira tág és sokrétű, amennyire a gyerekek kivancsisaga az. Gondoljuk csak a sok “mi az?” és “miért?” kérdésre, amit naponta feltesznek nekünk. A gyerekek mindent tudni akarnak, mindent szeretnének felfedezni, megismerni és kipróbálni – és ki mástól számíthatnak segítségre, mint a szüleiktől.
Ez a te
rület ezt a határtalan kiváncsiságot igyekszik kielégíteni. A kozmikus megismerés tulajdonképpen mindent magában foglal, a körülöttünk levő világ és önmagunk megismerését is. A testrészektől kezdve az állatvilágon át a naprendszerig tényleg minden beletartozik! Mariann a képzésen úgy fogalmazott, ez a Montessori módszer koronája. Nézzétek meg a játékokat és döntsétek el magatok, ti hova sorolnátok!
Doboz orsókkal
Zsetonok és számok
Tizes számrendszer
Dobókocka
Egy zsák pénz
Halak az akváriumban
Pom pom
Katica I.
Katica II.
Mindent bele!
Rózsaszín torony
Barna lépcső
Hengersor
Turkadoboz
Titokzacskó
Zörej doboz
Súly doboz
Anyagok
Mértani testek
szeretném, ha Samu boldog és önálló ember lenne – gondolom ez nem valami egyedülálló vágy az anyák körében. 🙂 A Montessori alapelvek között szinte az első sorban szerepel – “Segíts, hogy meg tudjam csinálni egyedül”. Ez volt az egyik első dolog, ami még a kezdetek kezdetén engem megérintett. És ha őszinte vagyok, úgy gondoltam, ezzel mi jól állunk. Odafigyelek és megragadom a lehetőségeket, hogy önállóságra neveljem a fiam. Miközben Mariann mesélt egyre több történetben magamra ismertem, de a rossz fajta aha élménnyel. A legszebben (és legfájóbban) talán úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy “Ne szolgáld ki a gyermeked, hanem tanítsd!” Ehhez persze idő kell és odafigyelés. Mert lehet mindig sietve indulni és gyorsan ráadni a gyerekre a ruhát, de akkor az óvodában ne várjuk tőle, hogy majd egyedül öltözzön. Lehet, de nem érdemes, és van másik lehetőség is: lehet korábban indulni, és lehet őt megtanítani egyedül öltözni/vetkőzni – kétségkívül több időt, energiát és türelmet igényel, de ezzel segítünk neki igazán. Tanulni csak gyakorlással lehet, amiben benne van a hiba, a kudarc, de legvégül mégiscsak ott csillog a siker, amiért megéri. Megéri fél órával előbb elindulni, megmutatni újra és újra, bízni benne és rábízni. Maguk a játékok is egytől egyig támogatják a gyerekek önállóságát, ugyanis mindegyikben benne van az önellenőrzés lehetősége. Különböző színű pöttyök, számok adnak iránymutatást az eszközök hátulján a kicsiknek, de természetesen a ‘helytelen’ megoldás nem rossz, csupáncsak tanít – hogy újrakezdeni és jobban csinálni mindig lehet.
hallottam más perspektívát ad. A gyermek először próbálkozik, majd gyakorol, végül tudást szerez. Senki nem várja el tőle, hogy elsőre vagy tizenkettedikre tökéletesen menjen a rózsaszín torony felépítése, időt és teret kap a tanuláshoz. És ami a hab a tortán, a fogalmi meghatározást, a “leckét” csak és kizárólag a tudás megszerzése után kapja – ovónőtől/szülőtől. Azaz nem azzal kezdem, hogy “Gyere, ülj ide mellém, ez itt a nagy, ez meg a kicsi. Na, melyik a nagy?” Hanem ha van kedve a kockákkal játszani, játszik (=próbálkozik) és ha már sokszor játszott (=sok tapasztalatot gyűjtött) és felépíti a tornyot (=tudást szerzett), leülök mellé és megkérdezem, van-e kedve megtanulni, mi az, hogy nehéz? (=fogalmi meghatározás)
távolabbit, a világot, és találd meg azt, amiben te hozzá tudsz tenni. Sokszor érzem úgy, hogy nehéz az egyszerű úton járni, mert annyi minden vesz minket körül, annyi minden hívogat – ezt is, azt is akarjuk. Gyerekvállalás és nevelés területén meg különösen túl sok az inger – ez is van, az is van, ilyen fejlesztés, olyan fejlesztés, ilyen szuper eszköz meg olyan szuper eszköz, ezt próbáld ki, de azt mindenképp – hogy az ember miközben a legjobbat szeretné a gyermekének belefullad az akarásba. De ha azt mondom magamnak, hogy az a célom, Samu boldog legyen úgy, hogy megtalálja a helyét a világban akkor máris nincs másra szükség, mint hogy leüljek mellé és figyeljem merre jár épp ezen az úton és támogassam úgy, hogy a sok tapasztalás és megélés között önálló ovissá cseperedjen.
Okozott némi fejtörést, hogy hogyan is modjam úgy, hogy megértse és élvezze is, ezért aztán csak egy játékot hoztam, amit többféleképpen is játszottunk. 
rögtön meg is találta a helyüket. Újból és újból rácsodálkozom, hogy ahogy változik a fókusz, úgy kerülnek új megvilágításba a régi játékok, és egyre többféleképpen tudjuk őket használni!
türelmesen viselte Samu rajongását egy ideig, amiért azóta is hálás vagyok neki és a gazdájának is! Minden, amit én tenni tudtam sikerben csak ezután következhet! 🙂 Készítettem kartonból egy cica fejet, egy-egy lyukkal a szája két oldalán, ahová bajuszként két pipatisztítót dugtunk. Ahogy fűztük-húztuk, mindig énekeltem a cirmos cica jajt.
nden mágnes-állat a megfelelő képre kerüljön. Ez nagyon tetszett Samunak, és nehéz sem volt, hiszen tényleg ugyanúgy néznek ki az állatok, mint a képen. A másik játékhoz elővettem a muffinsütőt és színes papírból karikákat vágtam ki – a játék, hogy minden állat a megfelelő színű lyukba kerüljön. De a könyv már önmagában is jó móka, a nagy képek alkalmasak arra, hogy 
Állatos hetet tartani azért is könnyű, mert rengeteg játék állatos, így viszonylag kicsi rákészüléssel is sok mindent elő lehet venni. Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, elővettük az állatos puzzlet, Montessori tornyot, és a különböző zárak mögé rejtett állatos játékot is – egyszóval mindent, amit találtam.
Samu tanul 